
Most egy csodás növényt mutatok. Sajnos a nevével nem vagyok tisztában, először meg voltam győződve, hogy a Tulipánvilágtól rendeltem és egy Ariseama, de mivel a rendelésemet töröltem, nem emlékszem miket is rendeltem tőlük. Aztán ma délután jött egy sugallat, hogy mintha a tavaszi növénykiállításon vettem volna egy gumót és inkább egy Sauromatum lehet? Sebaj, bármi is , de már napok óta izgalommal vártam a nyílását és most végre láthatom! Hatalmas virágzata van, igazi trópusi külseje és erőteljes színe. Viszont erős dögszagot áraszt, a legyek folyamatosan repkednek rá de a sármjából így sem veszít. Engem megnyert az tuti, ezentúl minden évben lesz ilyen a kertemben!:-)
Azóta Adritól és Krisztától is kaptam levelet, így kiderült, hogy a növény neve:
Sárkány kontyvirág-Dracunculus vulgaris !
Köszönöm!



Scadoxus multiflorus-Vérvirág

Régebben a Haemanthus nemzetségbe tartozott, újabban nevezik
Scadoxusnak. Haemanthus görög jelentése: Haima-vér és anthos-virág
multiflorus latnul sok virágot jelent, utalva ezzel a gömbölyű virágára.
Erősen mérgező növény,eredeti élőhelye Afrika.

Látványos egesével álló virággömbjeit nyáron hozza, gömb alakú virágernyője akár 200
csillag alakú virágból is állhat.
Virágzása után zöld bogyói is dekoratívak, melyek később pirosra színeződnek.
A Scadoxus nem szeretik a bolygatást, jó ha sok éven át egy helyben hagyjuk őket.

Talaja legyen jó vízelvezetésű és gazdag sok tápanyaggal. Nagyon szereti ha időnként tápoldatozzuk.
Nyáron a növekedési időben szereti a bőséges öntözést, de a mocsaras talajt nem tűri.

-4°C-ig tűri a hideget, így hazánkban nem télálló, cserepekbe ültessük. Télre teleltetőbe kell vinnünk,
föld feletti részeit lehullatja,tavaszig tarthatjuk szárazon,én néha picit megöntözöm.
Ahogy elkezd tavaszodni, előbújnak a hajtása, akkor lehet elkezdeni az öntözést. A csigák sajnos előszeretettel csupaszítják le a leveleit , (nálam is látható a képen) védekezzünk ellenük!
Tegnap azt ígértem, hogy a díszhagymákról ejtek ma pár szót.

Tavaly már bemutattam a hagyományos díszhagymáimat. Azóta a gyűjteményem gyarapodott még pár hófehér díszhagymával, amiket sajnos nem tudtam megcsodálni, mert nyílás előtt egy csigainvázió teljesen tönkretett. Ősszel ültettem még elég sok azúrkék díszhagymát is, de sajnos egyetlen egy sem bújt elő tavasszal belőlük. De nem adom fel, remélem jövőre több szerencsém lesz ezekkel a fajtákkal is.

Viszont ültettem ősszel még egyetlen egy Allium giganteum-ot, ami nagyon belopta a szívembe magát. Igaz túl magasra nem nőtt, de hatalmas gömbfejet növesztett, mindig megcirógatom, ha elmegyek mellette.

Már elég régóta virágzik, a sok eső és vihar sem ártott neki, úgyhogy nagyon hálás növény. Látható hogy később virágzik a hagyományos díszhagymáknál, mögötte látni lehet, hogy korábban virágzó társai már elnyílottak.
Rajtuk kívül virít még Nagymamim által ültetett snidlingem is, ami igaz ezután az óriás után nem mutat annyira, de azért őt is megmutatom.

És amit a végére hagyok, az egy csodálatos növény. Színtén a díszhagymák közé volt sorolva eredeti nevén, ami Allium bulgaricum volt, de azóta nevet váltott és jelenleg Nectaroscordium Sicilium néven találjuk meg. De hívhatjuk egyszerűen Bolgár díszhagymának is.

Nekem 5 darab bújt elő, de ez a nagy esőzés nem igazán kedvezett neki, mind elfeküdt a földön, úgyhogy fel kellett karóznom őket. Ezért olyan kis kajlák a képen.

A virágai nem gömbölyűek mint a hagyományos díszhagymáknak, hanem inkább egy zuhanyrózsára hasonlítanak.
Amit érdemes tudni erről különleges növényről: Napos helyet kedvel és jó vízelvezetésű talajt. A pangó vizet nem tűri, elrohad a hagymája. Viszont tartós szárazságkor jól esik neki az öntözés. Levelei összedörzsölve erős hagymaillatot árasztanak. A rovarok, méhek állandóan körbe zsongják, igen kedvelik a virágait. Vágott virágnak is alkalmas, és tollaslabdaszerű terméscsoportjuk megszárítva szintén szép téli dísz.

Szaporíthatók bőven hozott fiókhagymáikkal késő nyáron, vagy magvetéssel ősszel. Mindenkinek ajánlom ültessen belőle, szerintem nagyon különleges növény!
Azt ígértem előzőleg , hogy folytatom a tulipánokról a bejegyzésemet.

A tulipánok színeinek különböző jelentést tulajdonítanak .
A piros tulipán szimbolizálja az ellenállhatatlan szerelmet.
A tarka tulipán a jelképezi a szép szemet.
A sárga tulipán a reménytelen szerelmet jelenti.
A narancssárga tulipán pedig a tökéletes szeretetet.

Én nem ezek szerint válogatom a kertembe a tulipánokat. A sárga és a fehér virágokat nagyon kedvelem, igaz tulipánból még nem vettem fehéret, de ami késik nem múlik.
Ősszel sikerült ültetnem pár tulipánt amik elég sokáig nyílnak, azt hiszem ezekből ősszel szerzek még be, mert nagyon szépek.
Még mindig nyílik ez a narancssárgás amit az előző bejegyzésben is mutattam. Először szürkéskékkel keveredett a bimbója, mostanra teljesen narancsos a színe.

Mellette nem sokkal el kezdtek nyílni ezek a kis feltűnő piros-sárga csíkosak is

Szintén az ősszel ültetettek között van egy tulipán, ami nagyon érdekes. Mikor bimbós állapotban volt, a bimbója lefelé hajlott. Ugye, milyen érdekes ?

Nyílásra viszont visszahajlott a bimbó és hagyományos tulipán lett belőle.

Ha minden igaz, még egyetlen tulipán maradt amit nem mutattam be. Ő egy nagyon régi fajta, 16 éve lakunk itt és már akkor is volt a kertben belőle mikor ide költöztünk. Egyetlen egyszer sem szedtem fel a hagymáját és így is gyönyörűen nyílik minden évben. Olyan mint a rózsa.
Íme, róla beszéltem.

A Tulipánok

A legenda szerint egy perzsa férfi Ferhad, beleszeretett egy gyönyörű nőbe. De a nő, akit Sirinnek hívtak nem viszonozta a szerelmet. Ferhad annyira szenvedett, hogy elment a sivatagba meghalni. Úgy érezte meghasad szíve a viszonzatlan szerelemtől. Elkezdett zokogni és a könnyei ahogy potyogtak, tulipánná változtak. Így hangzik a perzsa legenda.

Íme egy kis összeállítás az én nyíló tulipánjairól,amit még bővíteni fogok, mert újabbak is lesznek pár héten belül.





Folyt. köv. :-)
A harmadik kockásliliomom ami nyílik , a Fritillaria Persica.
Most ősszel ültettem először és azt hiszem még ősszel rendelek hozzájuk, mert nagyon nagyon tetszenek.

Kb. 1 méter magas ami külön sikernek örvend ilyenkor, hiszen a legtöbb tavaszi virág alacsonyan nyílik. Levelei szürkészöldek és a harangocskákból álló virágzata egészen sötét lilásfekete.

Valahol azt olvastam, hogy akár 30 csengettyű is nyílhat egyetlen virágzatban. Nálam nincs 30 virág, de így sem veszít a szépségéből. Mostmár 4. napja nyílik és még szebb mint pár nappal ezelőtt! De azt hiszem inkább a képek beszéljenek helyettem.

A második kockásliliom ami a kertemben nyílik idén, a
Frittilaria imperialis - Császárkorona

Sajátos levélüstökéről kapta a nevét, mely a virágok felett helyezkedik el és hasonlít egy koronára. Nevében az imperialis jelentése: császári, királyi.
Eredeti élőhelye a Himalája. Hollandiába csak a 16. században került

Carolus Clusius botanikus jóvoltából, majd elterjedt szépen lassan egész Európában.

Színeit tekintve lehet narancsszínű, téglavörös vagy sárga. Magassága megfelelő helyen a másfél métert is elérheti. Mindenképpen nagyon feltűnő kivételes szépség. A napos meleg helyet kedveli, eredeti termőhelyén kavicsos a talaja. Gumóját augusztustól szeptemberig ültethetjük. Szárát elvirágzás után a virágok alatti első levélig vágjuk vissza. Leválasztott fiókhagymákkal tudjuk szaporítani.

Én már ültettem pár éve, első évben virágzott is, majd következő évben csak leveleket növesztett és harmadik évben teljesen eltünt. Ezért most azt hiszem ha levelei elsárgulnak fel fogom nyár közepén szedni a hagymáját és ősszel újra elültetem. Azt gondolom az évek alatt egyre mélyebbre kerülhetett a talajba, ezért tünt el. Most ezt nem fogom engedni, szeretném ha megmaradna. Ősszel nem felejtek el majd ültetni citromsárga színben is.
(A sárga és fehér virágok a szívem csücskei.) ![]()
Frittilaria- Kockásliliom
A Frittilaria nemzettséget, tavasszal virágzó hagymások alkotják, bókoló harangvirágra emlékeztető gyönyörű virágaik vannak . Nagyon régi növények, már megjelennek a bibliai történetekben és a középkori falikárpitokon, de kertjeinkbe mintegy 400 éve kerültek csak be.
A Fritillariáknak kb. 150 faja létezik. Nagy többségük eredeti lelőhelye : Pireneusok, Himalája, Törökország, Ciprus, Irak és Irán.
Nevük jelentése a Fritillaria, a latin fritillus szóból származik, minek jelentése:kockás doboz. Ez az elnevezés utal Fritelláriák virágainak kockás mintázatára.
A Frittilariák a száraz napos helyet kedvelik, nem élnek meg a nedves árnyékos kertrészekben.
A kockásliliomnak sok fajtája létezik, nekem 3 féle van a kertemben.
Virágzásuk sorrendjében mutatom meg őket külön - külön.
Ma nyílt ki elsőnek ez a mini gyönyörűség.

A Fritillaria Michailovskyi egy kis méretű különleges kockásliliom, apró termetű de nagyon szép. Nem nő magasabbra 10 cm-nél. Ültettem többet belőle ősszel, de úgy látom egyetlen egy nőtt ki most tavasszal. Lehet hogy nem jó helyet választottam neki, mert most olvastam, hogy előnyben részesíti a kavicsos száraz helyeket, én pedig nem ilyen helyre ültettem.

Sok tavaszi hagymás van egy csomóba ültetve, lehet hogy rejlik még köztük esetleg még egy-kettő és ők is megmutatják hamarosan magukat.
Ipheion uniflorum - Ibolyás csillaghagyma

Nagyon kedvelem ezt a kis növényt, már több éve ilyenkor tavasszal a kertemben virít.
Elég szépen elszaporodott, nem változtattam a helyét mióta először elültettem az első gumókat.
Egészen halvány lila színűek a virágai, majdnem fehérek. Nálam együtt vegyül az Örmény gyöngyikével, így a kék 2 árnyalata jól mutat együtt.

Dél-Amerikából származik. A nevét onnan kapta, hogy a levelinek fokhagymás íze van, fogyaszthatóak, fűszernövényként is tartják.
Én nem szoktam eszegetni, a tavaszi virágzásáért szeretem. Sok levelet növeszt, amiktől kicsit rendezetlen képet mutat,
ezek fölé magasodnak a virágai.
Nálam napos helyen lakik, de azt olvastam, hogy a félárnyékos helyeket is kedveli.

Évelő, elég egyszer elültetni, szépen szaporodik magától és évről évre bőven virágzik.
Azt tartják róla, hogy elriasztja a vakondokat és a rágcsálókat.









Ezen a hétvégén vétek volt a lakásban maradni. A kis szél ellenére már kora reggel kicsalogatott a kertbe a gyönyörű napsütés. Nagyjából sikerült is minden kerti növényt megmetszeni és kitisztítani. Egyedül a kerti banán feletti takarást hagytam még ott, mert nagyon féltem ezt a növényemet. Szerencsére a mi kertünket 3 irányból magas fal védi, így a kert elég védett övezetnek számít. A kardvirágok gumóit például évekig nem szedtem fel, mert kis takarással nyugodtan átszundították a telet az anyaföldben és nem fagytak ki. Amit sajnálok, hogy minden tavasszal megállapítom , mások kertjében már korán nyílik a hóvirág, én ennek ellenére sorozatosan elfelejtek hóvirágot ültetni. Most azt hiszem a naptáramba feljegyzem, hogy ősszel ne maradjak le az ültetésről. Ha hóvirágom nincs is, azért mostmár nyílnak más kora tavaszi csodák. Az egyik nagy kedvencem a téli jázmin. aki teheti ültessen a kertjébe, mert az elsők között borítja virágba a kertet.Könnyen szaporítható hajtásdugványról. Én minden évben készítek kicsinyeket és ültetek a kert minden részére belőlük.
A hunyor is kora tavaszi virág, ilyenkor már szintén díszlik.Nekem csak lila színben van, de az utcánkban egy kedves ismerősömnek van fehér és zöld színű is. A fehér az valami gyönyörű!
Nem hagyhatom ki a kikeleti bangitát, ami nem elég, hogy szép mikor virágzik, de nagyon kellemes marcipán illatot is áraszt. Én tavaly ültettem a kis bokromat. Picike még, de 6 csokor virággal már megörvendeztetett.
Az egyik legismertebb tavaszi virág a krókusz. Ez egy nagyon hálás növény, évről évre nagyobb területen bújik elő és napsütésben nyitogatja színes virágait.
Vétek lenne kihagyni az íriszek hagymás képviselőjét az Iris reticulatat. Ez is az elsők között színesíti a kertet.
Ezeknek a tavaszi hagymás növényeknek mind ősszel vásárolhatjuk a gumóit és ha akkor elültetjük, már tavasszal szépen virágoznak. Ezeket a szép virágokat látván remélem mostmár kijelenthetem végre, hogy valóban vége a télnek.



Triteleia - Csillaghagyma

Most nyílik a kertemben először ez a szép kis virág. Szeptemberben a születésnapomra általában a nővéremtől mindig tavaszi virághagymákat kapok. Tavaly is így történt, akkor ültettem el ezt a virágot is, így most nyár elején először láthatom a virágját is.

A csillaghagymák késő tavasszal, vagy kora nyáron virágzó hagymagumós növények . Merev tőkocsányai a díszhagymákéra emlékezetetők, ernyőben álló, tölcsér alakú virágokat hordoznak. Mérsékelten fagytűrők, így télre lombtakarót érdemes rájuk szórni. Nyitott, de mégis védett napos elhelyezést, jó vízelvezető, nyáron bizonyos mértékig kiszáradó talajt igényelnek. A nyár második felében visszahúzódnak és nyugalomban maradnak télig vagy tavaszig. Kora ősszel, a nyugalmi időszak idején ültethetők. Ősszel magvetéssel, vagy fiókhagymákal szaporíthatók.
( A képeken a Triteleia hyacinthina látható )









Egyik kedvelt ismert tavaszi virágunk

a Nárcisz - Narcissus
Csak a XVI. században figyeltek fel a nárciszra, pedig már az ókori görögök és rómaiak is ismerték ezt a kedves hagymás növényt. Igaz, abban az időben nem annyira a virágok miatt, hanem a belőle nyert illatos bódító olaj miatt nevelték. A középkorban nem sokat törődtek vele, pedig akkor Közép és Dél - Európában mindenütt vadon nőtt. A XVI. század közepén csak várkertekben és kolostorkertekben nevelnek 3- 4 fajtát. Alig két évszázaddal később a sok nárciszfajtának számtalan változatát ismerik és termesztik. A nárcisz nemesítésével és új faták előállításával különösen Angliában foglalkoztak nagymértékben. A szorgalmas és jó üzleti érzékkel rendelkező hollandusok a jól bevált fajták nagybani termesztése és értékesítése révén meggazdagodtak, akárcsak a tulipántermesztéssel.
Az óriási választékot több csoportba sorolják, amelyek a virágformában vagy származásban különböznek egymástól.
1. - fehér nárcisz
2. - csüngő nárcisz
3. - nagy koronájú nárcisz

Narcissus'Ceylon ( nagykoronájú nárcisz )
4. - bókoló nárcisz
5. - kis koronájú nárcisz
6. - trombita nárcisz
7. - tazetta nárcisz
8. - telt virágú nárcisz

Narcissus'Van Sion ( telt virágú )
9. - illatos nárcisz

Tavasszal a száraz időszakokban öntözzük,a nyári szárazság nem okoz kárt benne, addigra levelei visszahúzódnak. Ne engedjük termést érlelni a növényt, fejlődő terméseit vágjuk le, de a lombját ne, hagyjuk visszahúzódni.
Szaporítható mellék vagy fiókhagymáiról a virágzás után, vagy kora ősszel.
Figyelem! Az egész növény mérgező!






Ezt a kis virágot nagyon szeretem. A színei csodálatosak. Mintha valami művészi alkotás lenne. Mindig elcsodálkozom a természet milyen csodás dolgokat tud alkotni. Hát ez a kis növény is egy apró csoda.


Ha hirtelen melegebb lesz és kisüt a nap kora tavasszal , nagyon hamar kivirágzik a kert. Nálunk elég védett a kert, mert 3 irányból fal határolja, így sok olyan növényt is tudok tartani, ami más kertekben nem biztos hogy áttelelne. Évekig a kardvirág hagymákat sem szedtem fel, mert nem volt rá szükség, minden évben szépen nyíltak úgy is, hogy a szabadföldben kellett szundítaniuk télen.
De most nem a kardvirágról szeretnék írni, hanem a krókuszokról.

Először február elején a koratavaszi krókuszok kezdenek nyílni, majd késöbb márciusban bekapcsolódnak a virágzásba a nagyvirágú kerti krókuszok is.
Nekem csak sárga krókusz nyílik a kertemben, de jó lenne idén bővíteni a színpalettát . Ezt a tövet pár éve kicsi lányom az iskolában kapta nőnapra, azóta megörvendeztet minket minden évben aranysárga virágaival.

A krókusz nem egy igényes növény, de legjobban a napsütéses helyet kedveli. Mikor elvirágzik sose vágjuk le a leveleit, hanem hagyjuk , hogy elsárguljon. Szépen szaporodik fiókhagymáival és ha szereti a helyét, évről évre nagyobb területen fog megjelenni.

Bővebben a krókuszról:
http://www.balintgazda.hu/szuret10.php
A bal oldali listából egy időintervallum kiválasztásával megtekintheted az ahhoz tartozó bejegyzéseket.
